A Fertő tó vidékét már a neolit kor embere is kedvelt élőhelyének tekintette. Feltehetően illír és trák népek éltek itt. A kelták i.e. 300 évvel alapíthatták Scarbant várost, amit a rómaiak Scarabantiának hívtak, mi pedig Sopronként ismerünk. Fontos kereskedővárosként funkcionált. Itt vezetett keresztül a rómaiak híres borostyán útja. Sok nép váltotta egymást a rómaiak utáni fél évezred során, amely a szőlőkultúrát hátrányosan érintette. Honfoglalás után a város első birtokosai Vérbulcsú és Lél törzse voltak. 1338-ban Károly Róbert udvari parancsban értesítette Pozsony, Sopron és Vasmegyét, „hogy már előbbi királyi parancsok értelmében Sopron Német-, Cseh- és Lengyelországba szállítandó borokra, törvénytelen vámot kivetni nem szabad, s aki azt mégis megtenné, a legszigorúbban büntetendő.” A XIV. században folyamatos volt az alsó-ausztriai bevándorlók betelepedése. 1446-ban Mátyás király, aranybullában Sopront saját és az idegenek áruinak kereskedelmi központjává teszi. Bél Mátyás 1723-ban "dicshimnuszt" írt a soproni borról. A termelők a kimérési jogot némi korlátozással szabadon gyakorolták. Máshonnan bort nem volt szabad hozni. Ez a vidék akkoriban Ruszt-Sopron-Pozsonyi borvidékként volt ismert. A kiemelkedő évjáratokban Ruszton még aszút is készítettek főleg Furmintból. A XVIII. században a szőlő képezte a soproni polgárság vagyonát. A többi magyar borvidékhez hasonlóan a XIX. században a mennyiségi termelés volt a mérvadó. Ezt a filoxéra pusztítása torpantotta meg. Sopront a század elején napóleoni csapatok szállták meg. A franciák kék színű pénzéből ered a Kékfrankos fajta neve is. A század első harmadáig a fehérborkészítés fejlődött, majd vörösborszőlő-fajták meghonosodásával a vörösborkészítés vált uralkodóvá. Manapság a Kékfrankos fajta már soproni specialitásnak számít, pedig valószínűleg osztrák eredetű.A szőlőtermesztőket ezen a vidéken ponzichternek hívták A borvidéken szép fehérborokat is készítenek. Területe: 1374 ha.