Côte Rôtie szőlőültetvényeinek sávja a folyóvölgy nyugati partjának veszélyesen meredek, gránitos talajú teraszain húzódik, és csak a közelmúltban vált világhírűvé.
Eredetét tekintve római, vagy annál régebbi időkből származnak az első tőkék. A 19. századig az itteni borokat 76 literes, vase nevű edényekben árulták - ez két agyagkorsó méretének felelt meg. Hosszú időn át csaknem titokban töltötték be Franciaország egyik legjobb borának szerepét. 1971-ben e termőhely teljes területe mindössze 70 ha volt, és a bor ára alig fedezte az előállítás költségeit. A világ azóta felfedezte, és az árak merdeken a magasba szöktek (ma 200 ha)
Amint a neve is mutatja, ez a déli fekvésű lejtő (merdeksége helyenként a 60%-ot is eléri!) nyáron valósággal megperzselődik (rôtie) - az alig 500 méteres ültetvényt reggeltől estig éri a napsütés. A köves agyagpala minden foknyi meleget megtart.
A Côte Rôtie északi és déli határáról évszázadok óta viták folynak, de abban mindenki egyetért, hogy az erdeti ültetvények az Ampuis felett húzódó két legfeltűnőbb dombok domboldalon voltak: Côte Blonde, amelynek némi fakó, mészkővel tarkított homokos-palás talaja van; a másik Côte Brune, aminek nehezebb, agyagos talaját a vas színezi sötétre és amelynek borai is keményebbek, csersavasabbak. Bár a minőségük egyforma, a stílusok korántsem az: a régi kereskedők e két helyről származó borok elegyítésével hozták létre a Côte Rôtie-t.